Még idén szabadulhat az éjszakai élet ura, Vizoviczki László
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, illetve további feltétel, hogy be kell fizetnie egy 100 milliót meghaladó pénzbüntetést.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, illetve további feltétel, hogy be kell fizetnie egy 100 milliót meghaladó pénzbüntetést.
Vasárnap reggel váratlanul meghalt a budapesti éjszakai élet ismert alakja, Ribáry Kamilló - értesült a hvg.hu.
Jessie Davis azt állítja, hogy a fellépése után ki akarták dobni a helyről és leköpték a biztonságiak, a Szimpla Kert szerint csak egy félreértés volt szó, és tagadják, hogy leköpték volna a nőt.
Az okostelefonok, számítógépek és más digitális eszközök kék fénye nem csak az elalvást nehezíti, hanem felgyorsítja a látásromlást is – állapította meg egy új kutatás. Mindenféle telefonra és számítógépre mutatunk olyan (ingyenes) programot, amellyel egyszerűen megvédheti magát.
Túlsúlyt és diabéteszt okoz az éjszakai munkavégzés egy új tanulmány szerint, amely arra is rávilágított, hogy már három napnyi esti műszak anyagcserezavarhoz vezethet.
A vadászat, a túrázás, a biciklizés, valamint az utak, a települések és a mezőgazdasági termelés mind megzavarják az állatok életritmusát.
Ma délután kettőtől tüntetni fognak az erzsébetvárosi bulinegyedben. Hetek-hónapok óta áll a bál a VII. kerület partiélete körül. Tiltakozó lakók, terjedelmes újságcikkek, szigorítani akaró hatóságok, kiboruló Tibi atya – ezúttal pedig azok vonulnak az utcára, akik meg akarják őrizni a városrész szórakoztatóipari jellegét. Holnap meg ismét utcára vonul a másik oldal. De mi is ez az egész? Honnan fejlődött ki Budapest e sajátos hangulatú negyede, és mi is a konfliktusok oka? Cikkünk a kérdés történeti-gazdasági hátterét mutatja be.
Amszterdam éjszakai polgármestere, Mirik Milan szerint ha a bárok reggelig nyitva lehetnének, nem özönlene az éjszaka közepén annyi ember az utcára, és kevesebb lenne a bűnözés, a zaj. 2014 óta működő hivatalának a fő célkitűzése a minél későbbi záróra. A holland főváros népszerű piros lámpás negyedében dolgozó prostituáltak és a féllegális coffeeshopok helyzetének a rendezéséhez azonban kevésnek érzi magát.
Hosszú évek óta nem voltak olyan hideg éjszakák Magyarországon, mint ezen a hétvégén, érthetően csúcsra járatva dolgoznak így a hajléktalanokat a kihűléstől, talán éppen a haláltól menteni próbáló szervezetek. A hvg.hu munkatársai péntekről szombatra kísérték el a krízisautót.
Néhány évvel ezelőtt az ún. marbling technika még csak a körömtrendekben hódított, és ott is csak limitált szériában, most viszont az egész testünket márvány mintájúra festhetjük egy nagyszerű technikával.
A Király és Kazinczy utca keresztjében hártyaként feszülő Gozsdu-udvar valószerűtlenül rövid idő alatt változott Budapest elsőszámú és nagybetűs Európájává. A szórakozónegyed szívében alig pár száz méteren cirkulál a hétköznapok fesztiváljainak tömege, a kulturális törtetések háttérbe szorításával pedig olyan vigalmi piac jött létre, mely visszásságaival együtt is áldásszámba megy. A teljesség igénye nélküli helyzetjelentés az urbánus purgatóriumból.
Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján, amelyet Rogán Antal nyújtott be a parlamentnek. Az V. kerületi polgármesternek tavaly már volt egy javaslata, ami elvileg a közbiztonságot szolgálta volna, de a helyi lakók és a vendéglátósok közt dúló háború fegyvere lett. Csak Erzsébetváros százmilliót kaszálhat az új közteherrel, igaz, elvileg meghatározott célra kell visszaforgatni. Ugyanakkor az eddig fenyegett kocsmák fellélegezhetnek: egy 300 fős, nagy forgalmat bonyolító bár legfeljebb 180 ezret fizetne havonta, cserében nem kell a csendet akaró lakosoktól tartania.
Budapesten a legsikeresebb üzleti modellek közé verekedték magukat a 200 forintos pizzaszeleteket árusító üzletek, melyek döntően az éjszakai bulizásba induló, vagy onnan hazatántorgó fiatalok gyomrára apellálnak. A terméket innovatívnak nevezni kis túlzással sem lehet. Sokkal inkább a megfelelő hely és a jó időzítés találkozásáról van szó. Hiszen mi olcsóbb és laktatóbb van egy kétszáz forintos pizzacsíknál?
Ritka filmfelvételen látható Vizoviczki László, a budapesti éjszakai élet jelenleg előzetes letartóztatásban ülő királya - számolt be a Cink.hu.
Miniszterelnökünk hatékony ember, ez az állítás bővebb magyarázatra nem is szorulna, ám van konkrét példa is. Az általa fölvázolt problémát, ti. a romkocsmák félhomályában merengenek állástalan diplomások, kapásból meg is oldja, mégpedig úgy, hogy kormánya a diplomákat szünteti meg, pártja pedig a romkocsmákat. Állás továbbra sem lesz.
Nem volt intimitás közte és Portik Tamás között, de előfordult, hogy utóbbi elvitte magával az éjszakai élet meghatározó alakjainak – köztük Vizoviczki Lászlónak – a tárgyalására – nyilatkozta a Heti Válasznak Kármán Irén. Az olajügyekről korábban könyvet író és filmet forgató újságíró arról is beszélt, hogy milyen kapcsolat fűzte az SZDSZ egyes vezetőihez, és hogy megverése mögött Portikot gyanítja-e.
Bezárattak egy V. kerületi éjszakai bárt péntek este, mert a helyiség kirakati része és bejárata nem felelt meg a hatályos építési szabályzatnak – közölte Rónaszéki László, a kerület jegyzője vasárnap az MTI-vel.
László Loren olyan helyeken is fotóz, ahova a partifotósok már nem mennek be. Nincs vigyorgós, szépre csiszolt pózolás a képein. Sokkal izgalmasabbak.
Az éjszakai „szemlét” a vadaspark szakemberei vezetik, akik színes előadások keretében mondják el tapasztalataikat...
A terhemre rótt bűncselekményt nem követtem el – mindössze ennyit mondott az utolsó szó jogán Wappler László kedden, a Fővárosi Ítélőtáblán; a "Balaton királyaként" emlegetett Szlávy Bulcsú megölésével vádolt férfi perében a kora délutáni órákban hirdet ítéletet a másodfokon eljáró táblabíróság.